Zarubay Bence kiállításának margójára:
Szalad szét a világ, széltében-hosszában, nekifeszül a horizont
pengeélének, széttörik, bomlik, lazul, repedezik. Kiszökik a szűk
függőleges-vízszintes koordinátarendszerből, és szabadon áramlik,
hömpölyög a végtelen terek felé. Cinóberek lobbannak, akvamarin
kékek villannak, égetett umbrák perzselnek, kadmium zöldek
hasítanak belénk. Középre szögezve, cirkuszi mutatványosként áll
két magányos figura, köröttük minden változóban, mozgásban, csak
ők állnak dermedten, önmagukba meredőn. Látják-e, érzékelik-e
egymást, vagy önnön magányukba zárva vak sötétség veszi körül
őket, ki-ki döntse el magában.
Zarubay Bence autonóm, független világot teremt, eloldja
kötelékeinket, felszabadít, magával ragad. Képei lélekterepek:
szakadékokkal, meredélyekkel, völgyekkel, szurdokokkal,
fennsíkokkal, harsogóan zúduló vízfolyamokkal. Lételeme a
művészet, az egyperces novellák abszurd világa, Ében és Balta
groteszk humorral átszőtt történetfoszlányai legalább annyira
fontosak, mint zenei megnyilvánulásai vagy éppen képzőművészeti
manifesztumai. A lírai absztrakció stiláris tárgykörébe sorolható
művek, zenei futamokként is értelmezhetőek, ahol szerepet kap a
ritmus és a hangok többszólamúsága.
Bence az első inspirációkat Lukoviczky Endre és Bálint Ildikó
műtermében kapta, e művészi légkörből ered vonzódása az orosz
avantgarde felé. Legfrissebb képtermésén felvillannak további
analógiák és kapcsolódási lehetőségek is, Klimt szecessziós
vízióinak dekoratív motívumai drámai hangsúlyt kapnak képein.
Művészi látásmódja a szerialitásban bontakozik ki leginkább,
amikor egy állandó motívumot különböző kontextusba ágyazva
láthatunk viszont. ”
Kopin Katalin, művészettörténész
A kiállítást a Flamenco Espontáneo csoport nyitja meg.
A csoport tagjai:
Molnár Fanni, Süveges Adrienn, Kern Mónika (tánc)
Sárosi Nóra (ének)
Girán Péter (gitár)
“Ma vérvörösen kel fel a telihold,
A meguntan változó vén, buta hold…
Előtte pár órával szivárvány ragyogott,
S az ember többé nem bámult, bókolt,
Az ember betelt ma a csodákkal,
Pedig vérvörösen kelt fel a hold.
Ki fog néked hold, szerenádot adni,
Hisz ma a bolondok ölnek, csalnak,
Éji zenét a Pénznek adnak…
A józanok, -a józanok meg bolondabbak,
Mint a régi nagy bolondok.
Ki fog a holdnak ma szerenádot adni.
Csak én állok itt, az éji bolond,
Régi, régi álmoknak új bolondja.
De ni, a régi Vigyorgó is ujjá válik;
Könnyezve, csukott görbült szájjal
Kapaszkodik az ég peremén a hold,
S hajlong előtte a kórus, -én, az éji bolond.”
Radnóti Miklós, A bolond és a Hold
A belépés díjtalan !