A filozófiai kávéházról
Ez egy, a nyolcvanas évek végén Párizsban, a kilencvenes évektől a tengerentúlon (World Café-néven) kibontakozó társasági forma. Ma világszerte – így már hazánk néhány városában is – működnek rendszeresen filozófiai kávéházak.
Formája: irányított beszélgetés.
Az e körben való részvételnek sem személyi (kortól, iskolázottságtól független), sem tárgyi (kizárólag a személyes jelenlétre van szükség), sem pénzügyi feltételei (nem kell fizetni érte s kávéházi fogyasztási kötelezettség sincs) nincsenek.
Vallási és aktuálpolitikai témakörök nem tárgyai ezeknek az összejöveteleknek.
Világunkban egyre szövevényesebbek az utak, az azokban történő eligazodás bonyolultabb. A kollektív bölcsesség alkalmazásával, mint tapasztaljuk, ez valamivel könnyebb. Másfelől: egy folyamatosan épülő, dinamikus közösséghez való tartozás oldja esetleges elszigetelődésünket, kommunikációs gátlásainkat és motiváló, ösztönző hatással bír.
A módszer: egy csoport sok és sokféle tudással rendelkezik. Amennyiben ezt egy adott téma köré rendezzük és egy avatott moderátorral igyekszünk azt kibontani, vizsgálni, úgy ezek az ismeretek, gondolkodási módszerek, minták, megoldási modellek beépülnek a jelenlévők ismeretanyagába. Tehát adunk és kapunk. Ebben a közösségi térben, mindenki a saját habitusa szerint van jelen. Amennyiben aktivitása, figyelme a befogadásban jelenik meg, ezért – esetleges – hallgatása senkit nem zavar. Akkor szólal meg, hogyha ennek nagy szükségét érzi. Minden estének egyetlen témája van, azt közösen határozzuk meg, illetve mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy az aznapra javasolt témakörét leírja egy darab papírra és azokból – az est indulásakor – kihúzzunk egyet.
Nem lényegtelen törekvésünk a párbeszéd kultúrájának fenntartása.
Néhány technikai szempont:
A Filozófiai Kávéház, minden második csütörtökön 18 – kb. 20 óra között várja az érdeklődőket. Semmiféle elköteleződésre nincs szükség; amennyiben jól érezte magát az első alkalmak egyikén, úgy biztosan viszontlátjuk a továbbiakban. Elkésni nem tud, viszont korábban is el tud menni, hogyha dolga van. A kávéházi kör ideális létszáma: 13-15 fő.
A Filozófiai Kávéház moderátora Arnóti András író, képzőművész, a festészet és a kommunikáció-elmélet tanára.