Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn 2017 januárjában adták ki „Emlékezz Ránk! – azokra, akik „egy kis munkán” voltunk a Szovjetunióban” című könyvüket, amely a II. világháború után Taksonyból és Dunavarsányból málenkij robotra elhurcoltak történetét dolgozza fel.
Előadással egybekötött könyvbemutatón ismerhetik meg a szerzőket és a könyvet március 31-én, pénteken, 18 órától. A korabeli dokumentumokat és fényképeket felsorakoztató előadást a dunaharaszti Blumenstrauss Kórus által előadott népdalok színesítik, valamint közreműködik még Knapp Mercédesz és Kindlinger József.
„Nem tartottam és ma sem tartom igazságosnak, hogy elhurcoltak, mert ártatlanul kerültem oda, mint a többi. A fiatalok nem is hiszik el, hogy igaz volt. Jó lesz, ha elolvassák és okulnak belőle, hogy velük ne tehessen ilyet senki.” – Gayerhosz György