„Faragott boldogság” – Nemes Ferenc kiállítása

364

Nemes Ferenc faragó, nép iparművész leginkább hárs- és körtefából szeret faragni, de szívesen formál követ is, származzon az akár a tenger, akár a Duna partjáról. Saját bevallása szerint nem követ egyetlen stílust sem, a maga útját járja, arra törekedve, hogy visszaadja a fa üzenetét mindenki számára. „Faragott boldogság” címmel ezúttal Dunaharasztin, a Laffert Kúriában nyílt meg kiállítása június 24-én, amely egész nyáron várja az érdeklődőket.

Nemes Ferenc Budapesten született, 1944-ben. Már gyermekkorában is tehetséges rajzoló volt, bár ekkor még inkább úszópalántaként élte napjait, miközben az önképzésről sem mondott le. Később repülőgép-műszerészként dolgozott, majd életének fordulópontját az 1980-as faragó-kirakodóvásár hozta el. Itt műveit elfogadták, később számos meghívást kapott művésztelepekről, műhelyekből.

1994 óta él Szigetújfaluban, az itt kialakított műhelyében dolgozik, saját padlás-tárlatán pedig kedvenc alkotásai eredeti vagy lekicsinyített méretben várják az érdeklődőket, mindegyik egy-egy történetet hordozva magában. Szigetújfaluban fogalom a neve: egy Szent Lénárd-szobor, egy millenniumi kopjafa és egy Petőfi-emlékmű jelzi, micsoda művész él a településen.

Legkedvesebb művei közé tartozik a nagymamájáról készített szobra. Mikor ezt készítette, pályája elején, fafaragószakkör-vezetőre járt, ahol a szokáshoz híven mindenki vitte magával
egy művét, hogy megmutassák, mire telt tudásukból.
A tanár már körbejárt, s hol dicsérettel, hol bírálattal jutalmazta
a többi résztvevő igyekezetét. Őhozzá érve rákérdezett, hogy
hozott-e valamit, mire elővette alkotását. Hosszas csend után hangzott fel a mondat, amelynél – bevallása szerint – nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna: „Hallom a néni csoszogását”.

Térjenek be hozzánk nyáron is!

 

Forrás:
Török Ferenc: Faragott boldogság

Képek:
Hivatalos honlap>>>