PÁR-BESZÉD Bredák Alexandával: új sorozat a Laffert Kúriában
Milyen jó is egy finom kávé vagy tea mellett egy jót beszélgetni érdekesebbnél érdekesebb emberekkel? Ezért indítjuk útjára márciustól a dunaharaszti Laffert Kúriában PÁR-BESZÉD című, rendszeresen jelentkező programunkat.
„Régóta gondolkozom már hasonló alkalom létrehozásán, most érett meg a dolog. Bízom abban, hogy vendégeim olyan élményt tudnak nyújtani, ami miatt sokan vélik úgy, érdemes eljönniük. Igyekszem olyan embereket meghívni, akik által kicsit pozitívabban állhatunk az élethez, akik erőt adnak a mindennapokhoz ”- mondta el Bredák Alexandra, ötletgazda, a Laffert Kúria háziasszonya, újságíró, televíziós szerkesztő, a Class Fm egykori hírolvasója.
A PÁR-BESZÉD első vendége Vágó Piros, rádiós-műsorvezető, aki csak úgy ontja magából a pozitív energiát, amiből mindig jut másnak, így a közönségnek is. Ez a pozitív hozzáállás sarkallta a változásra és a változtatásra is. 22 évnyi rádiózás után úgy döntött, hogy félreteszi a mikrofont és a fülhallgatót, és teljesen új irányt ad az életének. Erről is, és sok másról, rádiózásról, tévézésről, újrakezdésekről, élethelyzetekről, nőiségről is szól majd a PÁR-BESZÉD március 9-én, pénteken 18 órakor a Laffert kúriában. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt, hölgyeket, urakat, lányokat és fiúkat szeretettel várunk!