Tapodi Brigitta regényíró Dunaharasztin él családjával.
Három regénye jelent meg, melyek sikerét jelzi, hogy az első két kötet
több kiadást élt meg, de már egyik sem kapható a könyvesboltokban.
Tagja a Történelmi Regényírók Társaságának, ahol több novellája is megjelent.
„Az a finomság, líraiság és egyedi mesélés amivel alkot, minden alkalommal elvarázsol, magába szippant, és ad valami olyat, ami örökre belém ivódik. Regényeiben megidéz egy-egy letűnt kort, melyet mesterien kapcsol össze a jelennel, hiszen pont ilyen az életünk: mindenki hordozza magában elei sorsát is. Generációról generációra hat ránk a közvetlen és a tágabb környezetünk, a kultúránk, a családi szokások, s mindez nem múlik el nyomtalanul, még ha néha nem is tűnik fel az a sok-sok kisebb és nagyobb lenyomat, amit ezek hagytak a lelkünkön, a személyiségünkön, az életünk alakulásán.”
– írták róla a kitabu.hu-n